Polcz Alaine halálára

Polcz Alaine Párka. Krisztofer*. Halálosztó.

Miért lett révész a holtak folyóján?

Azért, mert az anyja cseléd volt az apja házában. Ő meg a cseléd gyereke az apja valódi családja és gyerekei mellett. Mert Alaine-nek keresztelték, de Ibolyának hívták. Mert apja hozzáadta egy rideg, nemibeteg és mást szerető férfihoz, akibe Ibolya-Alaine szerelmes volt, de akinek ő nem kellett. A szenvedésteli betegség miatt, amivel megfertőzték. Mert írófeleség lett, egy cseléd szorgalmával és alázatával, megtűrten. És mert író lett.
Utolsó könyvében meggyónt. Bitónak meggyónta mindazt, amit tett.

Az elhunytak után még egy darabig vételezték a morfint. Megvitatták a végső stádiumú beteg, a család, a hozzátartozók állapotát. És amikor úgy látták, hogy alkalmas a pillanat, Alaine bólintott és elaltatták a kis beteget.

Ezért akarta tudni, hogy Bitó megtenné-e? Bitó vállalná-e érte ezt a felelősséget, amit ő annyiszor vállalt a haldoklók mellett?
Kétségtelenül, vállalta. Mindig látta a másik partot. De talán a végén mégis elbizonytalanodott abban, hogy jó úton jár-e. Ezért akarta tudni, hogy Bitó megtenné-e?

Bitó csak a titok szelét érezte, mikor Alaine elmondta neki az igazat. Éveken át sok élet szivárgott el a keze között megnyugvással: kísérte a haldoklót, az anyját, a családját, a testvéreit, a halálra rémült környezetet. Legjobb érzése szerint látta el hivatalát: az eloldó angyalét.

Mészöly Miklós halálát azonban senkinek sem kívánom. Pedig nagyjából ennyire vagyunk képesek magunk is, ha el kell engednünk, aki a miénk. Vagy ha mennünk kell. Persze, mindenki felelős a saját haláláért, az életével. A hóhért akasztják.

Ezért akarta tudni, hogy Bitó megtenné-e?
Bitó nem tenné meg.
Alaine azt mondta el mindenkinek, hogy ő viszont igen.
Merte tudni és tenni egyszerre.
Merte elmondani.

Alaine sokadszor is megkérdezte Bitót.
Vállalná-e ezt a spirituális feladatot, az ő átsegítését, aminek már se tétje, se büntetése nem lehet, mert megvan a felmentvénye. Alaine végső stádiumban élő rákos, Bitó orvos. Szakemberek és thanatológusok. Barátok. Ez nem terhelheti meg Bitó lelkiismeretét. Megadná-e?
Bitó nem adott felmentvényt. Alaine elment.

Eloldotta csónakját, elvágta fonalát, magához vette a halált.

Ki a Gazda? Hol a Bíró?

Alaine angyal volt, ember lett. Nyolcvanöt évig született.

Gordon Agáta

_____________

* Bitó László szava a haldoklók kísérőjére.

Miről beszél Anonyma?

Anonyma-decentrifuga

Ideológiai hullák letakarítói vagyunk, döglött kasztkulturák bontói és újrahasznosítói! Erről beszél Anonyma. Minden regény egy tanfolyam: üzenet, amelyet más rendszerek küldenek közös többszörösünk működéséről.

A háború férfiválasz a monogámiára és monoteizmusra, a rettegve tisztelt férfiszabályok eltörlése és a gátlástalan életellenesség kötelezővé tétele.

Közös többszörösünk tudattalan férfiképe veszélyes, állatias, gusztustalan, durva és agresszív, nőgyűlölő. Személyes tudattalanunk ezt a sémát húzza elég sok férfira, akit ismerünk, de nem tudatosan, hanem csak jól gyaníthatóan. Ez a félelem-szülte fantom férfikép (az akciófilmeké, a horroré, a pornóé, a háborúé és a bulváré) a nőket megbénítja.

Közös többszörösünk ffi lényének viharos, megszenvedett kamaszodása (vagy kapuzárási pánikja?) ez az elfajult, ön- és közveszélyes, agresszív, felelőtlen szexualitású történelmi korszak, a két kanbuli százada, az izmusok, a modern és a posztmodern kora. Erről beszél Anonyma! Megerőszakolt nemzedékek százada.

A két világháborúban megbukott a férficivilizáció! Észre sem mertük venni 60 évig… még mindig nem takarítottuk el a romokat. Erről beszél Anonyma.

A nők nem voltak abban a helyzetben, hogy ők is elveszíthessék ártatlanságukat és hitelességüket. Nem koholhattak annyi ideológiát és nem követhettek el annyi jól szervezett bűncselekmény sorozatot saját magunk ellen, mint a férfiak. Ettől viszont jogos igényük van a kontrollra és a vétójogra. Nos, ez a feminizmus. És el se takarítottuk a hulladékot. Nyakig gázolunk benne.

Ez a civilizáció: paranoid-agresszív védekező-megelőző függelemkultusz! Gyarmatosította és kihasználta a Nőt és a Gyermeket. Ijesztette a nőket és a gyerekeket, akik megszenvedték a férfihormonokat, az elszabadult garázdálkodást. Erről beszél Anonyma!

Infláció = megszokás, beszürkülés, depresszió. Ilyen az ideológiák inflációja is, például az osztályharcé. Jusson csak eszünkbe, milyen eszelősen erős világmagyarázat volt. Igájába hajtotta a kábult óriást, Oroszországot, sőt, kétpólusúvá tette a világot − számomra túl hosszú időre. Világ farkasvakjai egyesüljetek! Néhány évtizede nem kap inspirációt, az általa terjesztett szemlélet és téma – az osztályharcé és az újraelosztásé – a kollektív tudás süllyedő része lett, mindenki tudja, mi az a komcsi, akkor is, ha nem ismeri Marxot. Ma döglött!

A férfiaknak meg kell érteniük, hogy kudarcot vallottak, és megrendült bennük a nők, az emberiség felének a bizalma. A férfiaknak meg kell érteniük, hogy félelmet okoznak! A nőknek pedig azt, hogy félnek.

És amikor már nem tudattalanul retteg egymástól a két nem, akkor eltűnődhetünk azon, melyik félelem hasznos és kreatív, melyik félelem kényszeres és bénító. Új feladat előtt az emberiség! „az egész emberi világ itt készül. Itt minden csupa rom…”

A megbukott férficivilizáció elleni per volt Nürnbergben. A férficivilizáció nem civil. Nagyon is militáris. Megőrült, beparázott, pszichésen lefagyott, érzelmileg tohonya, túlbiztosított. Érzéketlen. A férficivilizáció fő szervezőelve, inspirátora a pénz, Jézussal egyidős. Mára szintén veszélyesen irracionálissá módosult. Manifesztációi is egyre elvontabbak. Lassan elfogy a szerepe, nem lesznek kreatív hibái, hátramarad, mint az ükanyák, akit legtöbbünk már névről sem ismer. Más mérték lesz: például a média. A címlista-birtokosságok. A függőségek és a fogyasztás által programozott emberi piac – azaz a lelkek, alattvalók ÚJRAFELOSZTÁSA…

A múlt századtól napjainkig nagyjából ugyanolyan az irodalom, nálunk például sok esetben genetikusan is. Jelentőségét jórészt elveszítette, közös többszörösünk gondolkodását már kevéssé befolyásolja. Néhány száz ember családi lobbija, szűkös megélhetése. Magjára kopott mint a hold vagy az ősi bunkermaradvány Stonhenge, melyekről már nem tudjuk, mire is lettek volna jók.

Erről beszél Anonyma.

Gordon Agáta

BICSA 2: A Biblia nőképe

A Bibliai minták sugallanak egyfajta képet a nő helyzetéről, melyből a következőt szűrhetjük le: A nő, ha véletlenül és ismeretlentől esik teherbe, szent. Szent, ha üldözött és kiszolgáltatott. Szent, ha magára marad üldözött és kiszolgáltatott gyermekével, akit nem tud se eltartani, se megvédeni. Szent tehát, ha olyan állapotban marad, melyből egyetlen kiútja, ha megvédi egy férfi.

A világ tele Szűzmáriákkal, üldözőkkel és kihasználókkal.

Mária talán meg sem ismerhette a szexuális üdvösséget! (A szexuális üdvösség Susan Sontag szóhasználata. Nekem tetszik.)

A történelemnek legalább olyan fontos része az, hogy a nők „tudat alatt”, meghasonlottságban éltek, hogy üdvösség nélkül léteztek, mint az, hogy a dárdáknak vashegyük volt vagy hogy ismerték az éket, a csigát, s előbb-utóbb a differenciál számítást.

Hiszen az emberiség a női érzésekből lett: a mindenkori új nemzedék érzelmi szövedéke, test-képe, lelkiismerete és önérzete legalább fele részben a női érzésekből alakult.

Minden tőke-megtakarítás alapja a NŐ emberteremtő képessége, amely az emberiség egy részét „tőkefelhalmozáshoz” juttatta. Ez a folyamat a gyarmatosítás: a nő gyarmatosítása. Gyarmatosítottságunk évezredek óta tart: e rendnek szolgál az állam és a pénz is. A focisták, a rendőrök. A hivatalnokok, a köztisztviselők, a bankárok és a börtönőrök.

Néhány analógia segítségével érzékelhetjük a most zajló folyamatok dinamikáját. Az emberiség eredeti gyarmatosításának analógiás párja például az állatok háziasítása. Gondoljuk végig, mi lett a gyarmatosított állatokkal?

Az alávetett társból társfüggő lesz, a kihasználóból távhasznosító. A nők zömmel férfi-interpretációt kapnak a férfiakról, hivatalosan és nyomás-agymosás jellegűen.

A férfi privátban a családé, de ott is a BAJTÁRSAK képviselője - ezt gyakran persze nem is tudja -. Ő nemcsak Gipsz Géza, hanem a nőgyarmatosító állami gépezet pici fogaskereke is. S ezt nem is tudja ; ahogy azt sem tudja, hogy nem kell feltétlenül ilyennek lennie.

Ebben segít, ha a történelmi gyarmatosításra gondolunk. A gyarmatosítás véres háborúk sorozata. Egy kegyetlen és népirtó folyamat, melyet komoly ideológiai háttérre támasztanak, s teljes meggyőződéssel követik ezt az ideológiát. Az eredmény..? Népek halála, a globalizáció, az ökoszisztémák megrendülése, az európai típusú mentális defektek kiárasztása a világ minden más részére is.

Mindez ragályos és halálos kórt manifesztál a világban: az egyenlőtlenséget. Azt az egyenlőtlenséget, amit a női alávetettség eredményez a nukleáris családi környezetben.

A Paradicsom: a nemek közötti sérthetetlen egyenlőség állapota. Az azóta van: csak a huzavona!

A nők zömmel férfi-interpretációt kapnak a férfiakról, hivatalosan és nyomás-agymosás jellegűen. De ha a családjukra gondolnak, mit éreznek? Rendben vannak a férfiak? Számukra, a nők számára is rendben vannak?!

A bibliai családmodell - Vizet prédikál, miközben mérgez

BICSA - A bibliai családmodell. követhető-e? Követendő-e?
"Nem volt senkije, túl fiatal is volt, mégis megesett. Férjhez adták és hűségesen szolgált de boldogtalanul, mert örökké zsarolta valami gyanú, egyszerre kinn és benn. Csak a fiában gyönyörködött, akit viszont megmérgezett anyja méltatlan helyzete. És amit mások takart viselkedéséből magára értett.
Nos, Jézus nyilván egészen másképp akart élni és másféle családot akart. Miközben pontosan megismétli..."

Ez egy passzív ismeret, amely mindannyiunkban ott munkál, noha az ellenkezőjéről vagyunk meggyőződve.
Nukleáris család: magára maradt anya, elszivárgó atya, elárult gyermek. Ahogyan nagy költőnk, Tandari Éva írja:
A ”család ” egyébként is már régen csak megfogalmazásban létezett. Mert csak a gyerekek voltak a ”család”, a kutya volt a ”család”, és én voltam a ”család ” ...
-- Bár a férjemnek is volt ”családja”, de az ő ”családja” a haverok, a presszó, és a szolgálati motor voltak. No és a részegen eszébe-ötlő katonasági emlékek ...
Hát így éldegéltünk ; ki-ki a maga ”családjával ”.
Nos, ez a BICSA, a Bibliai Családmodell.

A családról való LEGJOBB tudásom szerint megkísérelem megidézni.
Tudom, hogy keveset tudunk Jézus serdüléséről. Alighanem fura társaságba keveredett. A szüleitől eltávolodott. Azaz inkább úgy érezte, hogy azok elárulták őt. Szőrt növesztett és elcsavargott. Valószínűleg máshol sem érezte sokkal jobban magát
És ez a leányanyaság. Attól félek, ez iszonyúan durva. Látok ugyan a falvédőkön egy hímzett ácsot. Aki aztán el is tűnik valahogy a képből. A családból is elszivárog. De ez a leányanyaság akkor is... Mária pedig szűz volt, metaforikusan azért, mert a jóságba vetett hitét nem tudta áttörni a világ gonoszsága.

Nem volt senkije, túl fiatal is volt, mégis megesett. Férjhez adták és hűségesen szolgált de boldogtalanul, mert örökké zsarolta valami gyanú, egyszerre kinn és benn. Csak a fiában gyönyörködött, akit viszont megmérgezett anyja méltatlan helyzete. És amit mások takart viselkedéséből magára értett.
Nos, Jézus nyilván egészen másképp akart élni és másféle családot akart. Miközben pontosan megismétli...
De ki tehet róla, hogy Magdolna úgy hajózhat el, hogy a szíve alatt hord egy világ kegyelmére szoruló, apátlan, azaz törvénytelen magzatot...

Ez Jézus skízise, és persze követőié, a hitre telepedett primitív gazdasági terjesztőegységé amely kiadta a parancsot: Holtomiglan-holtodiglan! A Család Szent! Az ellene elkövetett bűnök bocsánatosak. Ez a családtípust a bibliai tanításokból ismerjük ilyen jól.
A nukleáris családmodell őskövület a humán érzelmi dinamikában, ősibb, mint gondolnánk: talán már az atya és a szentlélek is jól ismerte. Ha a BICSA nem volna elég meggyőző, akkor gondoljunk a kalandos Odüsszeuszra.

G.A. Földönkívüli
Első hittanórája után

Meghívó a Trauma-centrifugára
Judith Herman: Trauma és gyógyulás

Unomazi Unomazi Unomazi Rodalmat

avagy költők, feledjétek el a nyugágyakat! Ha a pornót nevezhetem szintetikus szexnek, a szintetikus lírát gondolhatom líraprostituálásnak.
Szintetikus lírapatronok helyett valódi életet, mert az Irodalom él!

Nyájas olvasó! Lapozz bele a Szép Versek 2005-be, és ezt találod: kinnfeledt nyugágyak és ragyavert vicinálisok a magyarugaros állomásokon.
Ilyennek tűnik a mai magyar líra, meggyőződésem szerint prózánk érzelemgazdagságának hű mutatója.


Költők, ébresztő!

Minden második versben van egy kinnfeledt kerti szék, zömükben egészen konkrétan.
Mit jelent ez? Jövőkép vagy nosztalgia?
Vagy csak nem vették észre a költők jól bélelt költői sziklavackukon, hogy ez a lemez picit unalmas..?
A nyugszékes költők egy része író.
Ez a fajta műszavász mindig kinn van feledve, minden sorában. Mindig olyan, mint a HŰLT HELY.
A NYUGSZÉKES MŰSZAVÁSZ ÉLETÉBŐL VALAKI HIÁNYZIK, AKI ÉLNE. Többnyire maga a szerző. Ezt persze elégikusan vetíti...

Unomazi... Unomazi... Unomazi...

KLÓNOZOTT KÖLTŐK!

Csak a sablont látom a lírában, az érzelmi közhelyeket igen-igen sablonos formákban, ahol már az is sablonos, ahogyan elmaszatoljuk a vérvalót, vérvalónak meg ugyancsak HŰLT HELYE.
A RANDOMIZÁLT KUTYULÁS, amit PNL csinál, lendített keveset a dolgon, mondjuk létrehozott egy fura katalógust a fentiekből.
Leleplezte a líra sablonjait, és a költőket, a nyugszékes műszavászokat, akik egyszerű futószalagmunkát végeznek: nagy elődeik példáján osztják az általuk ismert érzések nyelvi hordozóit, az érzéseket is ezekből, azaz csak közvetve ismerik.
Író-költő ül a monitor előtt, kezében végtelenített paletta a billentyűzet, és zsonglőrködik. Nyelvi Zsonglőr. Jó. Miért szeretjük a zsonglőröket? A virtuózokat? Hogyan viszonyulunk? Mit tanulunk? Vannak nagy találatok és felszínes nyegleségek, de mindegyikben szemfényvesztő a technika.

Csakhogy ez nem művészet. Petőfi ma a levegő, és az összes romantikus tananyag. Ez a nyelv A Nyelv. Ezen tanultunk meg mindent elgondolni, és így. Nem érthetjük, mi ebben a művészet, mert újdonsága száz éve átszivárgott a hétköznapiba. Bármikor tudnék ilyeneket írni, gondoltam már akkor, amikor belémtömték az Anyám tyúkját, ha nem örökké azokat kéne olvasnom, akik már megírták ugyanezeket. (Hogy bizonyítsak magamnak, írtam egy eposzt. Ugyanolyan unalmas volt eposzt írni, mint olvasni.) De vannak azért költők, akik nem hervadnak. Sappho vagy J.A.

József Attiláig egyedül Ady próbálta kicsit noszogatni a négyökrös magyar költészetet, ám azóta eltelt száz év!
A lírai patronok már szintetikusban is unalmasak.
Egy csúsztatott analógia: ha a pornót nevezhetem szintetikus szexnek, a szintetikus lírát gondolhatom líraprostituálásnak.

Felejtsük el a nyugágyakat!!!
Az irodalom él! Híves patakok rohannak...!

Mária Országa

Mária országa? A transzeurópai sztráda mellett néhány kifőzde-retró, ahol megalomán stricik üzletelnek. Csuta csárda. Csini bár. A retro-kígyó önfarkába harap. [...] A szélsőséges kisebbségek, buzik és fasiszták tettlegességig fajuló vitája végre mobilizálhatja álmos közéletünket. Állásfoglalásra kényszeríti a vihar közepében moccanatlanul szorongó arany középszert...


Sajog Magyarország anyácska honleányi kebele: agresszív kamasz fiai feszítik szívének húrjait, anyácska menti előlük húgait, kisebb gyermekeit.
Látens férj, drukker stílusú privatizáció-virtuóz, a közös háztartás haszonélvezője. Anyácska vérét szívja, anyácska testét használja, anyácska lelkén tipor.

Mária országa? A transzeurópai sztráda mellett néhány kifőzde-retró, ahol megalomán stricik üzletelnek. Csuta csárda. Csini bár. A retro-kígyó önfarkába harap.

A szélsőséges kisebbségek, buzik és fasiszták tettlegességig fajuló vitája végre mobilizálhatja álmos közéletünket. Állásfoglalásra kényszeríti a vihar közepében moccanatlanul szorongó arany középszert, a politikát és az embereket az alábbi lényeges kérdésekben:
- Bekerített nomád ősapáink paranoid-agresszív viselkedésmintáit használjuk vagy engedjünk felszabadulni az együttműködő és támogató anyai ősmintákat?
- Ellenségeket keresünk vagy barátokat?
- Kisebbségi komplexusainkat nyalogatjuk vagy sokszínű összetartozást kovácsolunk?
- Sziget vagyunk vagy Szabadság?
- Múlt vagyunk vagy Jövő?
- Férfi vagy Nő?

Folyamat van: „küzdj, és” van.
Küzdés a Fény irányába: Magunkkal és Madáchcsal.

Gordon Agáta
Retromária

A Pál utcai fiúk - Újraolvasó

"A kisebbek és gyengébbek – vagyis többnyire a kis állatok, a lányok és a nők – ugyanis természetes áldozatok, ezt pontosan tudja már minden óvodás fiú. Ezt onnan tudják ilyen pontosan, mert ez a megkérdőjelezhetetlen viszonyrendszer cseréltette ki a pelenkájukat minden alkalommal.
Természetesen a lányokét is. Csakhogy a lányokban idejében tudatosul, hogy melyik oldalon állhatnak. Tudatosítják például az ilyen kötelező olvasmányok, vagy ahogyan megkapják első babájukat."


Centrifugálni csak pontosan, szépen...! Haladjunk sorjában, emeljünk ki az irodalmunk teknőjében ázó dagadt ruhák közül egyet, facsarjuk meg kissé, hajtogassuk- rendezgessük a facsarógép dobjába úgy, hogy aztán ne sánta bukdácsolás kezdődjön, hanem mohó gyorsulás, amely egyenletesen permetezi körbe az irodalmi állóvíz miazmáját, és szárítja a művet olyanná, hogy újra olvasni tudjuk, és újraolvasni, és újra ...
Úgy gondoltam, egy kísérleti fázisban lévő centrifugába érdemes talán jól bevált, mindenki által ismert és szeretett művet helyeznem, elsőre ezért A Pál utcai fiúkat választottam. Őszinte aggodalommal emeltem ki és helyeztem át a csepegő csuromvizes művet a teknőből a gép dobjába, mintha csak magát szegény Nemecsek Ernőt szerettem volna megszárogatni.
A művelet számomra is meglepően eredményes volt, szinte döbbenetesen felfrissítette és újraformálta a centrifugázás a művet, szinte új életre kelt ahogy kiemeltem a dobból és megrázogattam. Óvatosságból néhányszor újrajátszottam az egészet, visszanyomtam az irodalmi teknőbe és újracentrifugáztam, hogy biztos lehessek a változások tartósságában, megismerjem a mi centrifugánk működését és megértsem a folyamatot, amelynek tanúja vagyok.

A következő megrázó felismeréseket tudatosította bennem Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című (tíz éves korban kötelező) ifjúsági regényének kicentrifugázása:

1. Molnár Ferenc nagy magyar feminista írónk, ÍME A KÉPE, kortárs visszaemlékezése: lásd: Vécsei Irén kismonográfiája, 8.o. A Pál utcaiakat talán épp a Centrál karzatán írta! Nekem. feminista példaképem, aki a társadalmi nemi szerepek kutatásának óriási tanulságokkal szolgálhat! Művének fontosságát hibátlanul felismerte az irodalomtanítás és kötelező olvasmánnyá magasztosította, értelmezését azonban tunyán és renyhén berekesztette a látszatigazságoknál. Pedig szól az áldozattá válás folyamatáról is, legalább olyan egyértelműen, mint a fiúkori csapatromantikáról.
Irodalomtörténet előzmények: „Máj Károly”, Dickens ...
Következmények: Tanár úr kérem, Légy jó mindhalálig, Tatay Sándor: Puskák és galambok, Ottlik, Fekete István...

2. 5 MILLIÓ NEMECSEK ORSZÁGA! A NŐ: NEMECSEK ERNŐ.
(Milyen nemű? Ernőnemű!) Nemecsek nevének silabizálása:
Nem ... nő. Neme ... nő. Ezzel a névjátékkal a nagy író korán figyelmeztet: ez a társadalmi struktúra kirekesztő és nőellenes!
Azonban mennyire könnyű ezt NEM észrevenni, lásd pl Nemeskürty irodalomtörténetét! ...733.o. Noha Világosan beszél a regény: 18-19.o.

3. A mű jó és igaz. A valóságot megközelítő komplikáltságú modell. Ezért természetesen, magától értetődően és következetesen tartalmazza a nőszempontú értelmezés lehetőségét is.
Ha a jövőképét és történelemszemléletét nézzük, bizony Molnár mintha mindent tudott volna. 100 éves lesz a regény jövőre, és gondoljuk végig, milyen 100 év telt el… Rajtunk úgyis átgázolnak: ez a jövőképe a Pál utcaiakon nevelkedett minden nemzedéknek, és ez sokáig érvényes is volt. De ideje felráznunk Nemecseket Csipkerózsika-álmából.

4. A Pál utcaiak, csakúgy mint a Vörösingesek: Kis Macsó Gerillahadsereg, a Pál utcai fiúk még a pálfordulat előtti ártatlanságban, a vörösingesek már a gyakorló fázisban. A pálfordulat előtt időn azt értem, amikor a kisfiúk még anyjuk szoknyája mellől látják a világot, és a gyengébbek elleni erőszak még fájdalmas a számukra, mert anyjukat éri vagy őket magukat, és szenvedélyes igazságérzetük vezérelte agressziójuk még nem a hasznát védő hím pártfogása, hanem az alávetettek oltalmazása, azaz a társadalmi igazságtalanságok áldozatainak, az anyáknak és a kisfiúknak az őszinte sajnálata.

Többszöri centrifugálással ezeknek a meglepő kijelentéseket sikerült megértenem, és ezt most szeretném átadni, de hol is fogjak hozzá...

Ez az olvasmány az én gyerekkoromban kötelező volt, attól tartok, hogy ma is az. Első regényem volt, amelyet friss olvasástudásommal a magamévá tettem hétéves koromban. Tisztán emlékszem arra, ahogy az ablak melletti sárga széken kucorgok és küzdök. Nehéz volt az első egy-két oldal, a reálgimnáziumi óra muzeális leírása egy más kor és viszonyrendszer levegőjével terhesen alig tudott átjönni nekem, egy második osztályos tanyasi kisiskolásnak. Lassan túltettem magam a bunsen-égő okozta megakadáson és onnan már jó volt, a kifejlet felé tartva pedig Nemecsek tragikus nagyságát már égő szívvel és a sorokon száguldva véltem érteni.
Amikor pedig becsuktam a könyvet, egyszerűen úgy maradtam: sokáig ambivalensen néztem magam elé. Örültem, hogy teljesen egyedül elolvastam és megértettem a regényt, és éreztem valami fura, bénító megvertséget, amiért bezárult ez az olvasva átélt világ, mert Nemecsek kihalt belőle. Fájt a regényvilág bezárulása, Nemecsek halála, és nem elégített ki engem az ő posztumusz szentté avatása. Világossá vált, hogy én örökre kívül maradok e tereken, soha nem lehetek Pál utcai, de még Vörösinges se. Mert ez férfivilág, és még azok is belehalnak, akik fiúk ugyan, de kisebbek és gyengébbek a többieknél. Én csak messziről integethetek, ebben a megismert társadalomban nincs helyem, az én létezésem, a kislányok és egyáltalán a nők létezése nem kopogtat e világ kapuján...
________________________________________

Csakhogy ez az olvasmány kötelező. És ahogy a grammatikája, a szókincse és a két fiúbanda bonyolult hierarchiája pontosan leképeződött fogékony elmémben, ugyanúgy átjött az őstermészet könyörtelen túlélő üzenete is: hogy a kicsiket és gyengéket ki kell használni. Elvenni, amijük van és csicskáztatni. A kisebbek és gyengébbek – vagyis többnyire a kis állatok, a lányok és a nők – ugyanis természetes áldozatok, ezt pontosan tudja már minden óvodás fiú. Ezt onnan tudják ilyen pontosan, mert ez a megkérdőjelezhetetlen viszonyrendszer cseréltette ki a pelenkájukat minden alkalommal.
Természetesen a lányokét is. Csakhogy a lányokban idejében tudatosul, hogy melyik oldalon állhatnak. Tudatosítják például az ilyen kötelező olvasmányok, vagy ahogyan megkapják első babájukat.
Ahogyan Nemecsekhez viszonyulnak a fiúk, pontosan megmutatta, milyen családi erőviszonyok közül jönnek, és a társadalmi-nemi szabályokat is. Boka pártfogó-patriarchális kihasználó, a pásztorok a fizikai erőfölény gátlástalan lefölözői, Geréb a kétszínű haszonélvező. Az összes többi fiú pedig egyszerűen szerencsésebb Nemecseknél: ezzel úszta meg, hogy közlegényként bánjanak vele. Valahonnan, talán a családból, ahol szintén mindig akad egy közlegény, a regény összes kiskamasz fiúszereplője pontosan tudja, mit érdemel a közlegény, és azt is, hogy ő maga olyan kiváltsághoz jutott, amelyet nem érdemelt ki: a gyengébbeken való élősködés kiváltságához. Mindegyikük számára a levegővétel természetességével azonos a férfidominancia a gyengébbek, nők és gyerekek fölött. Ez a törvény. A Pál utcaiakban az a szép, hogy ezek a kiskamasz fiúk még emlékeznek rá, hogy az ő dominanciájuk nem kiérdemelt és megszolgált, hanem igazságtalan előjog, amelyet kicsit még pirulva gyakorolnak szegény Nemecseken.
_________________________________________

A gyermekeknek szóló műben persze nincs helye semmiféle szexualitásnak, amely a társadalmi nemek hatalmi viszonyait látszólag összekuszálja kissé. Itt még a tiszta erőfölény működik: lecsupaszítva látható a férfidominancia működése, ahogy a fák koronájának térszerkezete ősztől tavaszig.

Csakhogy ez a szerkezet itt és most, ebben az országban és ebben a társadalomban, ahol élünk, kötelező. Amikor az elemi iskolai oktatást a lányok számára is kötelezővé tették, az irodalom-tanítás (amely vagy szűklátókörű, vagy – és ez a rosszabb − a nőgyarmatosító macsóminta zsoldosa) a tananyagot úgy igazította, hogy a nőtanulók világosan megérthessék szerepüket a társadalomban. A nőtanulók Ernők, Nemecsekek, a fiúcskák pedig választhatnak a Bokaság, a Pásztorság, a gigerli Kolnayság és még néhány ismerős fiúszerep közül.
A tanulók fele kislány, aki azt szívja magába a regény levegőjéből, grammatikájából és társadalmi huzalozásából, hogy mindenkori alárendeltsége természeti törvény. Az egyetlen lehetséges világrend. Megváltoztathatatlan. Kötelező. Olvasmányként és társadalmi szerepmintaként egyaránt.
________________________________________

A regény népszerűségét alighanem remekül szolgálja Nemecsek figurája, amellyel olyan édesen szomorú dolog azonosulni. Mi az hogy hős? Miért hős Nemecsek? Mintha valóban ez volna a kérdése a tanulók mintegy felének, azaz a kislányoknak és a fiúk egy részének, nem pedig az, hogy akkor velük vajon mi a helyzet? Mik lehetnek ők ebben a rendszerben? Milyen szerepet játszhatnak, kivel azonosulhatnak, ha nem akarnának mégse rosszak, kizsákmányolók, erőszakosak lenni, ha nem lehetnek fiúk, ha nem akarnak hősi halált halni vagy feláldozni a személyiségüket?

A regény osztatlan és betontartós sikerének titka egyértelműen Nemecsek körül keresgélhető. Szerepe hálás szerep: oroszlánt megvető erkölcsi bátorság a gyönge szőke kis testben, megaláztatásainak együttérzést keltő sorozata, tragédiává emelt végkifejlet. (A zseniális színpadi szerző Molnár bizony tudja, mi kell egy jó szerephez, és mindazt bele is gyúrja: muszáj is meghatódnunk, magunkban legalább megsiratnunk Nemecseket.)


Nemecsek mindazon olvasók megváltója, akiknek kevés jut a fiúbandák közös örömeiből, és mindazok elégtételét tartalmaznia kell, akiket még közlegényként se vesznek be a mennyei játékba. Főszerep, és ez bizony nagy elégtétel. Akkora, hogy szinte beletörődünk, hogy ez jut nekünk, s kissé nehezen vesszük észre a figurában megtestesülő figyelmeztetést, amelyet Molnár intéz hozzánk: itt valami nincs rendben.
A valóságban nem kapnak akkora elégtételt a nemecsekek, amekkorát ő szeretne adni nekik, ráadásul fáj őket elveszíteni, mert elveszíthetjük az egész grundot is.

Feloldhatatlan ellentmondásokat sajátítunk el, a regény olvasásával és megtanulásával. Ráadásul, és itt van a legnagyobb csavar, szinte már svéd, amit gyermeki lelkek csak kaphatnak az életre: a regény minden sorából azt lélegezzük be, hogy a férfiuralom valósága az egyetlen valóság, és eközben pontosan értjük és hisszük a mű eszmei mondanivalóját, hogy a gyengébbeket bántani és kihasználni csúnya de elkerülhetetlen dolog. Ráadásul azt képzeljük − és ez a lehető legnagyobb melléfogás −, hogy ez ugyanazt jelenti a fiúknak, mint amit a lányoknak mondunk vele. Fatális tévedése ez évtizedek társadalmi- és nemi szerep oktatásának, értésének. A fiúkat nemi szerepük negatív hozadékában erősíti óhatatlanul, így lesz elsősorban a Vörösingesekből kis macsó gerillahadsereg. A lányokat és a szőke kisfiúkat alárendeltségük elfogadásában erősíti, így lesz hazánk a legalább ötmillió nemecsekernő hazája.
________________________________________

Hiába figyelmeztet a feminista Molnár Ferenc Nemecsek Ernő „nő”-szerepével iszonyú hatásosan, az irodalomoktatás magaslatára nem hatolt el intelme. Ennek az olvasmánynak a belsővé tétele, úgy tűnik, kötelezően segíti a női- és a férfiszerepek közötti egyenlőtlenség fokozását. Ez nem a mű és nem az író hibája, hanem a kötelezőké.

Említésre méltó talán, hogy egyetlen pöttyös vagy csíkos lányolvasmány sem „kötelező” a fiúknak, míg mi kislányok kimerítően alapos kiképzést kapunk bandázásból, hierarchiából, háborúból, beavatásból és bajtársiasságból; melyekből egyébként természetesen ki vagyunk rekesztve. És most igazolnám hóbortomat, amellyel Molnár Ferencet feminista példaképemül választottam: hiszen akár őtőle magától is választhatott volna a közoktatás lányregényt, mert ő azt is írt, szépet, meghatót, tragikusat, érzelmes-őszintét. Az Egy gazdátlan csónak történetét. Nos, ez a lányregény is megérne egy gondos olvasást, esetleg egy könnyű otthoni centrifugázást.

(Én pedig a fönti felismerésekért kérnék szépen egy Kossuth-díjat. Pontosabban egy lovagrendet, a gyengék gyámolításáért...)
________________________________________


Végezetül képzeljük tovább a fiúk történetét. Mi lett volna velük ha Molnár Ferenc továbbírja történetüket? (Volt ilyen kísérlet, nem az ő tollából, és még szélhámoskodtak is a gittegylet nevében.) Kiből mi lett volna? Boka? A Pásztorok? Geréb? Kolnay? A háborúkban és rendszerváltásokban mire vitték volna? Mi a személyes sorsuk? Vajon melyik fiú lehetett az író maga?

Mindezt meleg szemmel végig se merem gondolni...

Meghívó az estre
Részlet a regényből